Reggel mikor kinyitottam a szemem a szobám falának megpillantására számítottam.. ehelyett viszont két kíváncsi nagy zöld szem pislogott rám két centiről.
Hatalmasat sikítottam, mire a szem tulajdonosa is rémülten sikított és az arcomba tenyerelt.
- Mn.. Mit művelsz??! - toltam el. Ekkor láttam meg, hogy egy kicsi lány pislog rám.
- Wow.. tudsz beszélni! - ujjongott.
- Persze hogy tudok! - toltam hátrébb az ölemben ücsörgő kislányt. - Mit keresel a szobámba? Tudod nem illik így rátörni másokra! Egyáltalán.. ki vagy te?
- Ah! Kebechet vagyok!
- Kebechet.. Anubis gyermeke?
- Igen! - bólintott mosolyogva. - Örvendek! Legyünk barátok, jó?
- Jó.. azt hiszem...
- Bocsánat, hogy megijesztettelek.. de apa nem engedte tegnap, hogy Ré bácsival menjek megnézni téged, szóval most jöttem!
- Nem haragszom, csak többet ne csinálj ilyet! - ásítottam kikelve az ágyból és a ruháimat kerestem, de az én vörös hakamám és fehér giim helyén egy éj kék kimono volt.
- Azokat a ruhákat Dosojin hozta. A neved és a ruháid alapján japánból érkeztél, így maradtak ennél a viseletnél, hogy kényelmesebben érezd magad.
- Nadrágban is ugyan olyan jól el vagyok. - sóhajtottam levéve az éjjelre kapott köntöst és elkezdve felvenni a kimonot.
- Honnan szerezted azt a heget? - mutatott a lány kíváncsian a jobb csípőcsontomon lévő kis vágásra.
- Csatában. Egy társamat védelmeztem mikor belém vágtak egy kést. - simította a hegre kezem mosolyogva.
- Miért mosolyogsz ezen?
- Mert csupán ez volt az ára annak, hogy megmentettem egy társam életét.
- Hmm.. Fura egy lány vagy te! - nevetett. - Na megyek! - pattant fel az ágyról. - Később még találkozunk.. oh.. mi is a neved?
- Miya vagyok. - mosolyodtam el.
- Milyen szép név! - nevetett. - Később majd játszunk együtt Miya! - intett és elszaladt.
- Fura egy gyerek.. - néztem utána.
- Én inkább magának valónak mondanám. - lépett a szobába egy ismeretlen férfi. - Ha megérted az észjárását, rájössz, mennyire intelligens is valójában.
- Én itt senki észjárását nem tudom megérteni.. lehet az én emberi szemléletem az oka, vagy valami más, de semmit nem értek, ami itt normálisnak számít.
- Ez nem csoda. Kevés az emberek azon száma, akik ténylegesen hisznek az isteneikben.. és még azok sem tudnak eleget az istenekről. Ismerik a nevünket, talán az arcunkat is és néhány történetet a régi mítoszok alapján, de nem tudják milyenek is vagyunk vagy épp melyik istennek mi is a célja. Azt se, hogy egy gyógyító isten mennyire arrogáns tud lenni, míg egy halál istene valójában milyen kedves is.
- A gyógyító alatt Sonja-ra gondolsz?
- Szóval észrevetted. - mosolyodott el. Érdekes egy személyiség. De ne aggódj, a gyógyítást mindig nagyon komolyan veszi!
- Itt beszélgetek egy istennel az istenekről, de nem tudom melyik istennel. - léptem kicsit közelebb hozzá, mire elmosolyodott. - Thot vagyok, a bölcsesség és Hold istene. Te pedig Miya vagy igaz? Pontosabban Miyako, kinek neve jelentése az éj gyermeke és ki Shirakawa go-n él, Nagai fuyu templomában.
- Honnan.. - akadoztam ijedten.
- Édes lányom, én mindent tudok! - nevetett. - De nem kell aggódnod. Nem akartad, hogy megtudják a neved és ezt tiszteletben tartom, így titok marad.
- Nem lényeg.. ez csak makacskodás.. nem érdekes tudják e a nevem vagy sem, hisz semmit nem tudnak kezdeni vele.
- Ezt nem tudhatod.
- Mi? - kaptam fel a fejem, de mire felnéztem Thot már sehol sem volt. Vajon mire célozhatot azzal amit mondott?
A fura beszélgetésem után Thot-al úgy döntöttem elhagyom a szobám mielőt jön még valaki, így elmentem sétálni.. na meg valami reggeli után kutatni. Tegnap délután óta egy falatot se ettem.. Rossz ötlet volt csak úgy megindulnom a saját fejem után ugyanis seperc alatt eltévedtem... Kezdtem kétségbeesni, de ekkor megpillantottam Kebechetet, aki vidáman kergetett egy pillangót a fák mögött. Megnyugvó mosollyal futottam oda, de mikor közelebb értem..
- Papa! - ugrott a kislány egy férfi nyakába.. de nem akárki volt az apja.
- Na ezt nem! - fordultam sarkon, hogy elsiessek. Sokat tudok az istenekről, ez tény, hisz egy templomban nőttem fel, de én nem csak a hitem alapján ismert istenekről tudok sokat, hanem más kultúrák isteneiről is tanult vagyok. Az egyiptomi mitológia sem áll távol tőlem és tudom ki Anubis, így azt is tudom, hogy nem akarok találkozni vele! Amíg itt vagyok egyik halottak istenével sem akarok találkozni! Se Anubis, se Amida, se Hades nem érdekel és nem akarok a közelükbe kerülni!!
- Ah, Miyaaa~ - hallottam meg Kebechet hangját, mire lefagytam ő pedig a nyakamba repült.
- Jaj, szia. - kaptam el, nehogy lezuhanjon a nyakamból, ő pedig nevetve bújt hozzám, majd leugrott nyakamból és maga után húzott.
- Gyere, bemutatlak papának!
- Jajj, nem lehet! Sietnem kell.. Sonja akar még végezni rajtam pár vizsgálatot!
- Mit akarok? - lépett mögém a férfi, mire szabályosan a nyakába vetődtem.
- Jó hogy jössz, siessünk! - húztam magam után sietve. - Szia Kebechet, később találkozunk!
- Mi a fene bajod van? - dühöngött Sonja mikor arrébb értünk és megállva elhúzta karját.
- Ne haragudj, bepánikoltam.. - sóhajtottam megkönnyebbülve.
- Miért? Csak Bechy és.. aaa, félsz Anubistól! - nevetett ki.
- Nem félek! Csak.. nem akarok találkozni vele!
- Semmi baj! - tette vállamra kezét. - Nem csoda ha egy vallásos ember fél az istenektől. Mikor találkoztál Ré-vel akkor is csakúgy reszkettél! Igazából a te eseted még nem is olyan vészes! Te csak a legnagyobb istenektől rezelsz be!
Nem bírta végigmondani nevetés nélkül a szemét..
- Nem is rezeltem be! Amúgyis, ki félne egy nagyképű, igénytelen vén hobótól?
- Hé! Jobb ha vigyázol a szádra kislány, tudod ki vagyok, ugye?
- Anubisnak a gondolata is rémisztőbb mint te! - nyújtottam rá nyelvem.
- Pimasz kislány.. Nos, minden esetre még mindig jobb mintha rettegnél tőlem. - sétáltunk egymás mellet a kertben, bár fogalmam sincs hová tartunk épp. - Voltak olyan halottak akik idekerültek haláluk után és úgy megijedtek, hogy sírva fakadtak.. pedig épphogy csak megláttak.
- Nos elég rémítő egy alak vagy.. alap járat. Olyan fejet vágsz mint aki el akarja venni a gyerekek nyalókáját. Grr.. - karmoltam felé gúnyolódva.
- Viccelsz? Gyerekeket eszek reggelire. - ment előre én pedig egy pillanatra megtorpantam. - Végül is.. kinézem egy istenből. - futottam utána.
- Azért ne higgy el minden nép hiedelmet az emberek világából.
- Az.. emberek világából? - húztam fel a szemöldököm. - Így nevezitek ti istenek a mi.. világunkat?
- Ez miért olyan meglepő? Ez a világ és a ti világotok, két időben és térben eltérő hely.
- Nem is tudom miért akadtam fenn pont ezen.. Szóval, nem minden igaz ami az emberek világában az istenek történetének nevezett.
- Ha kíváncsi vagy arra mi igaz és mi nem, menj el a könyvtárunkban, ott minden fel van jegyezve. Thot vagy Fudo biztos szívesen segítenek. - mosolyodott el.
- Ez szarkazmus volt?
- Jó megfigyelés! - kacsintott rám, majd elment.
Sóhajtva indultam volna én is.. de fogalmam sincs hogy hol vagyok...
Miután bolyongtam egy fél órát rájöttem, hogy egy rohadt nagy kriptában vagyok amelynek több szárnya is van. Nos, addig nem volt baj, míg vissza nem érkeztem a kiindulási pontomhoz, ahonnan több folyosó indult ki és találgathattam melyik a kijárathoz vezető.. de egy idő után kezdtem megőrülni! 1 órával később:
- Nem, megint itt vagyok! - fordultam vissza az előbb elhagyott folyosóra mintsem, hogy újra a kiindulási ponton legyek.
2 órával később:
- Áááááá!!! - futottam át egyik folyosóról a másikra.
3 órával később:
- Aaaaaaaaa........ - támasztottam a falnak a fejem.
Elegem volt. Fáradt voltam és éhes.. Leültem a falnak döntve hátam és összekucorodtam. Hideg van... Jobb ha megvárom míg valaki erre jár, bár nem sok esélyt látok erre...
Nagyjából egy újabb óra telhetett el és már pánikolva lábadt könnybe szemem, de ekkor lépteket hallottam, így felpattantam.
- Hé! Van itt valaki?!! - kiáltottam körbepásztázva ijedten. A léptek csak egyre hangosabbak voltak. - Hé!! - próbálkoztam tovább. Tudom hogy nem illik egy kriptában üvöltözni, de már eléggé meg voltam rémülve. Ekkor a léptekhez egy árny is társult. - Hála az égnek, már azt hittem itt halok meg! - sóhajtottam, de.. csak annyit mondhatok még szerencse, hogy jók a reflexeim! Ugyanis ha nem hajolok el, már halott lennék! A férfi alak hihetetlen gyorsasággal vágott öklével felém, de csak a falat találta el.. amin gyakorlatilag lyukat vájt. Újból és újból felém csapott én pedig nem győztem kerülgetni. Hamar rájöttem, hogy semmi esélyem ellene, így elfutottam, be egy folyosóra, ő pedig követett. Kétségbe esetten kutattam bármi használható fegyver után. - Kérlek állj! - futottam előle, de semmi haszna nem volt, utolért és elkapva torkom a magasba emelt. Karjába kapaszkodva próbáltam tartani magam levegőért kapkodva, de egyre jobban szorította torkom. A sötétben nem láttam az arcát csak villámló vörös szemeit.. és éreztem.. ahogy az élet kiszáll belőlem... Tényleg azt hittem meghalok! De valaki nekirontott az árnynak és kitépve kezeiből szorosan a saját karjaiba zárt. Én csak remegve kapaszkodtam a megmentőmbe és rémülten néztem a támadóm után kutatva.
- Elég legyen Bishamon! Ő a vendégünk! - szólt megmentőm mély hangon.
- Betört a Szentek nyughelyére, ordibált és képes volt nevetni ezen a helyen és te még vendégnek nevezed??! - kiabált támadóm dühöngő hangon. Ekkor felgyúltak a fáklyák fényei mint egy gombnyomásra én pedig próbáltam megszokni a fényt. Először támadóm mérges arcát láttam.. majd megmentőmre pillantottam de kivert a víz... A sakál feje, amely engem nézett.. önkénytelenül is olyannak éreztem mintha a tekintetével a túlvilágra száműzne.
- Anubis.. - nyöszörögtem lesokkolva.
Ekkor reagált a hangomra.
- Sajnálom, biztos megrémítelek ebben a formámban. - mosolygott már inkább vicsorgásra hasonlított. Hevesen bólogattam mire nevetett és a teste.. hirtelen elkezdett átalakulni. Össze ment.. alacsonyabb lett, kevésbé hatalmas karokkal és izommal, a szőr a mellkasáról eltűnt, csupasz bronzos bőr lépett helyére és arca.. emberi lett. Még helyes is volt!
Elakadt a szavam.. tényleg, meg se tudtam szólalni.
- Szóval, ki ez a lány? - szólt támadóm választ követelve.
- Ő itt egy lány az emberek világából. - tett le Anubis megbizonyosodva előtte, hogy megtartanak a lábaim. - A neve Miyako.
- Mit keres itt egy ember lány? - lepődött meg a férfi.
- Még mi sem tudjuk.. ahogy azt sem egyenlőre hogy juttatjuk vissza. Így egy ideig a vendégünk lesz, szóval jobb ha megbékülsz vele.
- Mi lenne ha egyszerűen csak megölnénk? Nem kéne gondolkodnunk hogy küldjük vissza! - vigyorgott a férfi én pedig rémülten hátráltam de Anubis vállaimra tette kezeit.
- A lány a vendégünk! Nem mellesleg a lányom nagyon kedveli, így ha csak egy haja szála is görbül velem gyűlik meg a bajod.. Bishamon. - villogott Anubis szeme a férfi pedig csak cöcögve elment mellettünk.
- Nem mintha érdekelne.. csak ne kerüljön még egyszer az utamba. - tűnt el a sötétedő folyosón.
- Bocsáss meg a modoráért. - sóhajtott Anubis. - Ő..
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen kegyetlen. - néztem a férfi után csalódottan. - Ő, Bishamon.. a háború shinto istene, az igazság istene és a törvény védelmezője.. az isten akit csodáltam.......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése