Goddamn'it 2. fejezet

Itt is lenne a folytatás. Jó szórakozást hozzá! :)

....
 Reggel mikor kinyitottam a szemem a szobám falának megpillantására számítottam.. ehelyett viszont két kíváncsi nagy zöld szem pislogott rám két centiről.
 Hatalmasat sikítottam, mire a szem tulajdonosa is rémülten sikított és az arcomba tenyerelt.
- Mn.. Mit művelsz??! - toltam el. Ekkor láttam meg, hogy egy kicsi lány pislog rám.
- Wow.. tudsz beszélni! - ujjongott.
- Persze hogy tudok! - toltam hátrébb az ölemben ücsörgő kislányt. - Mit keresel a szobámba? Tudod nem illik így rátörni másokra! Egyáltalán.. ki vagy te?
- Ah! Kebechet vagyok!
- Kebechet.. Anubis gyermeke?
- Igen! - bólintott mosolyogva. - Örvendek! Legyünk barátok, jó?
- Jó.. azt hiszem...
- Bocsánat, hogy megijesztettelek.. de apa nem engedte tegnap, hogy Ré bácsival menjek megnézni téged, szóval most jöttem!
- Nem haragszom, csak többet ne csinálj ilyet! - ásítottam kikelve az ágyból és a ruháimat kerestem, de az én vörös hakamám és fehér giim helyén egy éj kék kimono volt.
- Azokat a ruhákat Dosojin hozta. A neved és a ruháid alapján japánból érkeztél, így maradtak ennél a viseletnél, hogy kényelmesebben érezd magad.
- Nadrágban is ugyan olyan jól el vagyok. - sóhajtottam levéve az éjjelre kapott köntöst és elkezdve felvenni a kimonot.
- Honnan szerezted azt a heget? - mutatott a lány kíváncsian a jobb csípőcsontomon lévő kis vágásra.
- Csatában. Egy társamat védelmeztem mikor belém vágtak egy kést. - simította a hegre kezem mosolyogva.
- Miért mosolyogsz ezen?
- Mert csupán ez volt az ára annak, hogy megmentettem egy társam életét.
- Hmm.. Fura egy lány vagy te! - nevetett. - Na megyek! - pattant fel az ágyról. - Később még találkozunk.. oh.. mi is a neved?
- Miya vagyok. - mosolyodtam el.
- Milyen szép név! - nevetett. - Később majd játszunk együtt Miya! - intett és elszaladt.
- Fura egy gyerek.. - néztem utána.
- Én inkább magának valónak mondanám. - lépett a szobába egy ismeretlen férfi. - Ha megérted az észjárását, rájössz, mennyire intelligens is valójában.
- Én itt senki észjárását nem tudom megérteni.. lehet az én emberi szemléletem az oka, vagy valami más, de semmit nem értek, ami itt normálisnak számít.
- Ez nem csoda. Kevés az emberek azon száma, akik ténylegesen hisznek az isteneikben.. és még azok sem tudnak eleget az istenekről. Ismerik a nevünket, talán az arcunkat is és néhány történetet a régi mítoszok alapján, de nem tudják milyenek is vagyunk vagy épp melyik istennek mi is a célja. Azt se, hogy egy gyógyító isten mennyire arrogáns tud lenni, míg egy halál istene valójában milyen kedves is.
- A gyógyító alatt Sonja-ra gondolsz?
- Szóval észrevetted. - mosolyodott el. Érdekes egy személyiség. De ne aggódj, a gyógyítást mindig nagyon komolyan veszi!
- Itt beszélgetek egy istennel az istenekről, de nem tudom melyik istennel. - léptem kicsit közelebb hozzá, mire elmosolyodott. - Thot vagyok, a bölcsesség és Hold istene. Te pedig Miya vagy igaz? Pontosabban Miyako, kinek neve jelentése az éj gyermeke és ki Shirakawa go-n él, Nagai fuyu templomában.
- Honnan.. - akadoztam ijedten.
- Édes lányom, én mindent tudok! - nevetett. - De nem kell aggódnod. Nem akartad, hogy megtudják a neved és ezt tiszteletben tartom, így titok marad.
- Nem lényeg.. ez csak makacskodás.. nem érdekes tudják e a nevem vagy sem, hisz semmit nem tudnak kezdeni vele.
- Ezt nem tudhatod.
- Mi? - kaptam fel a fejem, de mire felnéztem Thot már sehol sem volt. Vajon mire célozhatot azzal amit mondott?
 A fura beszélgetésem után Thot-al úgy döntöttem elhagyom a szobám mielőt jön még valaki, így elmentem sétálni.. na meg valami reggeli után kutatni. Tegnap délután óta egy falatot se ettem.. Rossz ötlet volt csak úgy megindulnom a saját fejem után ugyanis seperc alatt eltévedtem... Kezdtem kétségbeesni, de ekkor megpillantottam Kebechetet, aki vidáman kergetett egy pillangót a fák mögött. Megnyugvó mosollyal futottam oda, de mikor közelebb értem..
- Papa! - ugrott a kislány egy férfi nyakába.. de nem akárki volt az apja.
- Na ezt nem! - fordultam sarkon, hogy elsiessek. Sokat tudok az istenekről, ez tény, hisz egy templomban nőttem fel, de én nem csak a hitem alapján ismert istenekről tudok sokat, hanem más kultúrák isteneiről is tanult vagyok. Az egyiptomi mitológia sem áll távol tőlem és tudom ki Anubis, így azt is tudom, hogy nem akarok találkozni vele! Amíg itt vagyok egyik halottak istenével sem akarok találkozni! Se Anubis, se Amida, se Hades nem érdekel és nem akarok a közelükbe kerülni!!
- Ah, Miyaaa~ - hallottam meg Kebechet hangját, mire lefagytam ő pedig a nyakamba repült.
- Jaj, szia. - kaptam el, nehogy lezuhanjon a nyakamból, ő pedig nevetve bújt hozzám, majd leugrott nyakamból és maga után húzott.
- Gyere, bemutatlak papának!
- Jajj, nem lehet! Sietnem kell.. Sonja akar még végezni rajtam pár vizsgálatot!
- Mit akarok? - lépett mögém a férfi, mire szabályosan a nyakába vetődtem.
- Jó hogy jössz, siessünk! - húztam magam után sietve. - Szia Kebechet, később találkozunk!
- Mi a fene bajod van? - dühöngött Sonja mikor arrébb értünk és megállva elhúzta karját.
- Ne haragudj, bepánikoltam.. - sóhajtottam megkönnyebbülve.
- Miért? Csak Bechy és.. aaa, félsz Anubistól! - nevetett ki.
- Nem félek! Csak.. nem akarok találkozni vele!
- Semmi baj! - tette vállamra kezét. - Nem csoda ha egy vallásos ember fél az istenektől. Mikor találkoztál Ré-vel akkor is csakúgy reszkettél! Igazából a te eseted még nem is olyan vészes! Te csak a legnagyobb istenektől rezelsz be!
 Nem bírta végigmondani nevetés nélkül a szemét..
- Nem is rezeltem be! Amúgyis, ki félne egy nagyképű, igénytelen vén hobótól?
- Hé! Jobb ha vigyázol a szádra kislány, tudod ki vagyok, ugye?
- Anubisnak a gondolata is rémisztőbb mint te! - nyújtottam rá nyelvem.
- Pimasz kislány.. Nos, minden esetre még mindig jobb mintha rettegnél tőlem. - sétáltunk egymás mellet a kertben, bár fogalmam sincs hová tartunk épp. - Voltak olyan halottak akik idekerültek haláluk után és úgy megijedtek, hogy sírva fakadtak.. pedig épphogy csak megláttak.
- Nos elég rémítő egy alak vagy.. alap járat. Olyan fejet vágsz mint aki el akarja venni a gyerekek nyalókáját. Grr.. - karmoltam felé gúnyolódva.
- Viccelsz? Gyerekeket eszek reggelire. - ment előre én pedig egy pillanatra megtorpantam. - Végül is.. kinézem egy istenből. - futottam utána.
- Azért ne higgy el minden nép hiedelmet az emberek világából.
- Az.. emberek világából? - húztam fel a szemöldököm. - Így nevezitek ti istenek a mi.. világunkat?
- Ez miért olyan meglepő? Ez a világ és a ti világotok, két időben és térben eltérő hely.
- Nem is tudom miért akadtam fenn pont ezen.. Szóval, nem minden igaz ami az emberek világában az istenek történetének nevezett.
- Ha kíváncsi vagy arra mi igaz és mi nem, menj el a könyvtárunkban, ott minden fel van jegyezve. Thot vagy Fudo biztos szívesen segítenek. - mosolyodott el.
- Ez szarkazmus volt?
- Jó megfigyelés! - kacsintott rám, majd elment.
 Sóhajtva indultam volna én is.. de fogalmam sincs hogy hol vagyok...
 Miután bolyongtam egy fél órát rájöttem, hogy egy rohadt nagy kriptában vagyok amelynek több szárnya is van. Nos, addig nem volt baj, míg vissza nem érkeztem a kiindulási pontomhoz, ahonnan több folyosó indult ki és találgathattam melyik a kijárathoz vezető.. de egy idő után kezdtem megőrülni! 1 órával később:
- Nem, megint itt vagyok! - fordultam vissza az előbb elhagyott folyosóra mintsem, hogy újra a kiindulási ponton legyek.
2 órával később:
- Áááááá!!! - futottam át egyik folyosóról a másikra.
3 órával később:
- Aaaaaaaaa........ - támasztottam a falnak a fejem.
 Elegem volt. Fáradt voltam és éhes.. Leültem a falnak döntve hátam és összekucorodtam. Hideg van... Jobb ha megvárom míg valaki erre jár, bár nem sok esélyt látok erre...
 Nagyjából egy újabb óra telhetett el és már pánikolva lábadt könnybe szemem, de ekkor lépteket hallottam, így felpattantam.
- Hé! Van itt valaki?!! - kiáltottam körbepásztázva ijedten. A léptek csak egyre hangosabbak voltak. - Hé!! - próbálkoztam tovább. Tudom hogy nem illik egy kriptában üvöltözni, de már eléggé meg voltam rémülve. Ekkor a léptekhez egy árny is társult. - Hála az égnek, már azt hittem itt halok meg! - sóhajtottam, de.. csak annyit mondhatok még szerencse, hogy jók a reflexeim! Ugyanis ha nem hajolok el, már halott lennék! A férfi alak hihetetlen gyorsasággal vágott öklével felém, de csak a falat találta el.. amin gyakorlatilag lyukat vájt. Újból és újból felém csapott én pedig nem győztem kerülgetni. Hamar rájöttem, hogy semmi esélyem ellene, így elfutottam, be egy folyosóra, ő pedig követett. Kétségbe esetten kutattam bármi használható fegyver után. - Kérlek állj! - futottam előle, de semmi haszna nem volt, utolért és elkapva torkom a magasba emelt. Karjába kapaszkodva próbáltam tartani magam levegőért kapkodva, de egyre jobban szorította torkom. A sötétben nem láttam az arcát csak villámló vörös szemeit.. és éreztem.. ahogy az élet kiszáll belőlem... Tényleg azt hittem meghalok! De valaki nekirontott az árnynak és kitépve kezeiből szorosan a saját karjaiba zárt. Én csak remegve kapaszkodtam a megmentőmbe és rémülten néztem a támadóm után kutatva.
- Elég legyen Bishamon! Ő a vendégünk! - szólt megmentőm mély hangon.
- Betört a Szentek nyughelyére, ordibált és képes volt nevetni ezen a helyen és te még vendégnek nevezed??! - kiabált támadóm dühöngő hangon. Ekkor felgyúltak a fáklyák fényei mint egy gombnyomásra én pedig próbáltam megszokni a fényt. Először támadóm mérges arcát láttam.. majd megmentőmre pillantottam de kivert a víz... A sakál feje, amely engem nézett.. önkénytelenül is olyannak éreztem mintha a tekintetével a túlvilágra száműzne.
- Anubis.. - nyöszörögtem lesokkolva.
 Ekkor reagált a hangomra.
- Sajnálom, biztos megrémítelek ebben a formámban. - mosolygott már inkább vicsorgásra hasonlított. Hevesen bólogattam mire nevetett és a teste.. hirtelen elkezdett átalakulni. Össze ment.. alacsonyabb lett, kevésbé hatalmas karokkal és izommal, a szőr a mellkasáról eltűnt, csupasz bronzos bőr lépett helyére és arca.. emberi lett. Még helyes is volt!
 Elakadt a szavam.. tényleg, meg se tudtam szólalni.
- Szóval, ki ez a lány? - szólt támadóm választ követelve.
- Ő itt egy lány az emberek világából. - tett le Anubis megbizonyosodva előtte, hogy megtartanak a lábaim. - A neve Miyako.
- Mit keres itt egy ember lány? - lepődött meg a férfi.
- Még mi sem tudjuk.. ahogy azt sem egyenlőre hogy juttatjuk vissza. Így egy ideig a vendégünk lesz, szóval jobb ha megbékülsz vele.
- Mi lenne ha egyszerűen csak megölnénk? Nem kéne gondolkodnunk hogy küldjük vissza! - vigyorgott a férfi én pedig rémülten hátráltam de Anubis vállaimra tette kezeit.
- A lány a vendégünk! Nem mellesleg a lányom nagyon kedveli, így ha csak egy haja szála is görbül velem gyűlik meg a bajod.. Bishamon. - villogott Anubis szeme a férfi pedig csak cöcögve elment mellettünk.
- Nem mintha érdekelne.. csak ne kerüljön még egyszer az utamba. - tűnt el a sötétedő folyosón.
- Bocsáss meg a modoráért. - sóhajtott Anubis. - Ő..
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen kegyetlen. - néztem a férfi után csalódottan. - Ő, Bishamon.. a háború shinto istene, az igazság  istene és a törvény védelmezője.. az isten akit csodáltam.......

Goddamn'it

Elkezdtem írni egy történetet, ami valamilyen szinten hasonlít a Kamigami no Asobi című animére, de teljesen más lesz mint az anime, ahogy én tervezem. Szerintem egész jó kis történet. :) Persze sok hiba csúszhat bele mert bonyolult a témája és nagyon sok információ egész biztos nincs a birtokomba, így félő pontatlan, de ennyi szerintem belefér. ;) Remélem nektek is annyira tetszik mint amennyire szeretem írni. <3

 Az emberi élet.. csupán egy pillanyatni csoda, ha olyan világba születsz, ami vörösre festi a fehér kaméliákat.. Én egy ilyen világba születtem.. és életem minden egyes pillanatában azért küzdök, hogy az emberi élet ne csupán egy pillanyatnyi csoda legyen, ami végül túl gyorsan múlik, akár egy virág.. hanem hosszú, boldog, eredményes legyen.. és még a halál után is emlékezzenek rá.. Az álmom, hogy a nevem 1000 évvel később is fenn maradjon és emlegessék.. hogy Miyako, az éj gyermeke hős legyen mások szemében, olyan hős, aki békét hozott az emberek közé és győzelembe vezette Japánt az egykor véget nem érőnek tűnő hatalmas háborúban! 

 ... Ez az én álmom mióta az eszemet tudom.. ugyanis én is egy olyan világba születtem bele, ami nem hagy maga után mást mint pusztulást. Gyermek korom óta nem látok mást csupán elmúlást.. emberi életek elhervadását, feladást, bánatot, fájdalmat és elvesztegetett életeket... de tudom jól, hogy ez a háborúval jár és elfogadom. 

 Én egy olyan lány vagyok akinek egyetlen élő rokona sincs akit ismerne. Nem tudom ki vagyok, ki az anyám vagy apám. Csupán egy háborús gyermek vagyok, akit egy templom ajtaja előtt hagytak egy csendes éjjel Shirakawa go-ban. A templom szerzetesei örökbe fogadtak engem is, ahogy azt más háborús gyermekekkel is megtették. Felneveltek, tanítottak, szeretettel és törődéssel gondoskodtak rólam. 

 Idő előtt katona lettem, ugyanis a nagy háború közepette a templomból katonai haditábor alakult ki és minden 12 évnél idősebb és 50 évnél fiatalabb fiút, lányt, férfit, nőt besoroztak. Én 13 voltam mikor belöktek a háború borzalmaiba.. és mit ad isten, kiderült, hogy erre születtem. Harcra és háborúra.. hadviselésre és arra, hogy hőssé váljak az emberek szemében. Kifejezetten élveztem a katonai életet. Erős voltam, olyan aki megtudta védeni a számára fontosakat és ez bátorított igazán. Jó voltam abban, amit csináltam, jól öltem, jól ítéltem meg másokat. Tudtam hogyan kezeljem ellenségeim és barátaimat. A csata mezőn olyan voltam akár egy isten! Ítéletet hoztam más emberek életével kapcsolatban és végrehajtottam az ítéletet. Ez voltam én Miyako.. egészen mostanáig... 

 21. élet évemet töltöttem nemrég. Épp tűzszünet volt, így nyugalom valamilyen szinten. Otthon voltam és épp a havat söpörtem a templom előterében. Az újév közeledtével egyre többen jönnek imádkozni a szentélybe. Hol békéért, hol a háború végéért.. de van, hogy csak a szeretteik egészségéért és értetlenségéért imádkoznak. A leggyakoribb a hadviselt gyermekek életéért való imák száma.. de ez nem meglepő. Ha hallok valakit hangosan imádkozni nem habozok megnyugtatni őt azzal kapcsolatban, hogy a háborút mi nyerjük és, hogy én annyi bajtársam életét igyekszem megmenteni amennyiét csak tudom. Persze nem túl gyakori, hogy itthon legyek.. sajnos sokat vagyok távol a csaták miatt, de mivel a mi templomunk is egy olyan templom, ami haditáborrá változott, így csata után ide térhetek vissza én is pihenni. 

 Már lassan egy hete, hogy itthon vagyok Nagai fuyun (Hosszú tél - a templom neve). Időm nagy részét meditációval, a templom körüli munkák elvégzésével és a szerzetesek társaságában töltöm el hosszú teázásokkal és a természetben való kikapcsolódásban. 

 Most is miután végeztem a söpréssel siettem egy megbeszélt találka helyre a szentélytől nem messze. Nozomi egy cseresznye fa alatt ült és nézte a havas tájat. 

- Még amikor nem is virágzik.. akkor is gyönyörű ez a fa. - mosolyodott el rám nézve mikor hozzá értem. Leültem mellé és vállára dőlve néztem fel a fára. - Emlékszel? Mikor kicsi voltál sok időt töltöttünk itt a többiekkel. Hallgattátok a történeteimet a havas fa alatt játszadozva. Boldog, tudatlan gyermekek voltatok mind. 

- Mostanra pedig hadviselt, gondterhelt felnőttekké váltunk.. - mosolyogtam rá mire ő szomorúan mosolygott vissza rám. Nozomi mindig a szívén viselte az itt nevelkedett gyermekek sorsát, hisz ő az egyik szerzetes, aki felnevelt minket. 

- Immár te is felnőttél. Mostmár egyiktek sem gyermek. 

- Én voltam a legfiatalabb.. 

- ..mégis az aki a leghamarabb nőtt fel. 

 Mosolyogva bólintottam. Bár Nozomi szomorú volt emiatt, engem cseppet sem bántott a dolog. Én.. boldognak találom az életem.. még ha lépteimet halál is övezi. 

 Később a megszokott időpontban való meditációm után épp a szentélyből tartottam vissza mikor megtámadtak. Kitértem a támadás elől és hárítottam a következőt. Egy álarcos férfi volt a támadó, megpróbált megkéselni, eddig több-kevesebb sikerrel. Mikor ráébredt arra, hogy nem vagyok olyan könnyű eset futásnak eredt az ellenkező irányba. 

- Hé! - futottam utána. - Ne menekülj te gyáva! 

 Követtem őt át a szentély mögötti erdőn. Futottam utána míg rám nem esteledett és nyomát nem vesztettem. Ekkor keresni kezdtem. 

- Bújj elő, tudom, hogy itt vagy! - cikázott tekintetem a fák lombjai között. Hirtelen az egyik lomb megmozdult én pedig felé ugrottam. - Megva- ááhh! - vetődtem át a lombokon, de meglepetésemre nem támadóm nyomára akadtam, hanem egy szakadékba zuhantam és eszméletemet vesztettem a becsapódást követően. 

... Lepergett előttem az életem.. mintha meghaltam volna.. meghaltam.. volna? Ez lenne a túlvilág? 

 Körbenéztem a gyönyörű tájon. Bár havas volt a nap szépen sütött és a virágok a hó alatt nyíltak. Nemcsak a hóvirágok. A cseresznyevirág fák is szép virágokat bontottak és még ezer féle virág. Egy tóban ültem, ruhám átázott de nem fáztam. 

 Akkor zökkentem vissza a valóságba mikor valaki karjaiba vett. Gyönyörű férfi volt megnyugtató aurával. Az eddigi rémületem szempillantás alatt elszállt. 

- Üdv kismadár, jól telt az utad? - szólt selymes hangon. 

- Mi.. mi van? - értetlenkedtem és mellkasához betámasztottam kezeimet, hogy ne legyen túl közel hozzám. - Ki vagy te? Mi ez a hely? Mit keresek itt és mi ez az egész? Meghaltam vagy élek még? Mégis mi a fene történik, semmit sem értek! - tört rám a pánik, de csitítgatva szorított kicsit magához, mire ismét elfogott a nyugalom. 

- Tudom sok kérdésed van, de idővel mindre választ kapsz. - lépett ki velem a tóból, bár ő a víz tetején járt. 

- Ki vagy te? 

- A nevem Dosojin, az Utak istene. Az eltévelyedett lelkek kísérője vagyok. 

- Mi? Az eltévelyedett mik.. mi van? - húztam fel szemöldököm értetlenül mire halkan kuncogott. 

- Tudom ez elsőre furcsán hangozhat eme emberi fülecskéknek, de nem hazudok. Én egy isten vagyok. 

- Egy isten? 

- .. Itt is vagyunk. - fektetett egy ágyra. Ekkor kaptam csak észbe. Eddig végig őt néztem, így nem tudtam hová visz, de most egy fehér szobában feküdtem az ágyon. A férfi felegyenesedett majd halkan füttyentett. Ekkor egy alacsony, fiatal fiú futott be a szobába elképesztő gyorsasággal és az ajtónak dőlt lazán. 

- Hívtál? 

- Kérlek szólj Sonja-nak, hogy jöjjön ide. - mosolygott a fiúra. 

- Miért épp Sonjának? Miért ne Asklepios-nak.. vagy mit tudom én Konsunak? 

- Szívesebben szólnál Asklepiosnak? - húzta fel szemöldökét Dosojin, mire a fiú nyelt egyet. 

- Megyek, szólok Sonja-nak. - futott el. 

- Had találjam ki.. ő Hermés az istenek hírnöke. - ingattam fejem. 

- Jól informált vagy. - nevetett. - De őt nem nehéz felismerni az ismertető jegyeinek köszönhetően. 

- A szárnyakra gondolsz a bokáján, szőke hajra és a magasságára? .. Mi baja volt? Mármint gondolom gyógyító istent hívattál hozzám.. bár Sonjáról még nem hallottam. 

- Talán ha úgy említem Binzuru-Sonja? 

- Ahh, a japán kultúra Gyógyító istene. 

- Igazán jól informált vagy. - ismételte magát. 

- Meglehet. - sóhajtottam a plafont bámulva. 

 Pár perc múlva lépteket hallottunk, majd egy férfi lépett a szobába. 

- Miért hívattál Jini? - sóhajtott a férfi én pedig felhúztam a szemöldököm. 

- Ő lenne.. Binzuru-Sonji? 

- Miért, mit vártál? - lépett elém a férfi karba tett kézzel. 

- Hát.. valami mást.. - forgattam a fejem össze vissza. 

- Mit művelsz? - húzta fel szemöldökét. 

- Próbállak más szemszögből nézni.. hátha változik a véleményem. 

 Nem fura a meglepődésem. A férfi kissé igénytelen szakállat viselt, sötét bőrű volt, habár haja fehér volt, kicsit hosszabb. Piercing volt a szája fölött és érdekes ékszert viselt. Nem igazán így képzelnék el egy orvost, főleg nem a gyógyítás istenét. 

- Ha tetszik-ha nem kislány, én jutottam neked. - ült le ágyam szélére kissé durván megfogva állam és maga felé fordítva fejem. - Lássuk.. fejed? 

- Kicsit fáj, nem vészes. - mondtam beletörődve az előbbi dologba. 

- A tested? 

- Mi van vele? - emeltem kezeim mellkasom elé kicsit félve. Elég perverz feje van. 

- Idióta! - pöckölt homlokon. - Nehéznek érzed? Fáj? 

- Ah.. kicsit zsibbad. 

- Vagy úgy.. - állt fel és elkezdett kutakodni az egyik fiókba, majd elővéve egy lámpát és elém lépve maga felé fordította fejem, most gyengéden és belevilágított a szemembe. - Hmm.. - tette le a lámpát és mellkasomnak nyomta fejét. 

- Hé!! 

- Sh! - pisszegett le és lehunyva szemét hallgatta szívverésem, majd eltávolodott. Elővett egy reflex kalapácsot megkérve, hogy üljek ki a magasított ágy szélére és megnézte a reflexem. 

- Lassúak a reflexeid.. de ez normális most még. Pár nap és hozzászoksz az itteni légkörhöz, akkor  majd a tested rendesen engedelmeskedni fog. 

- Előfordulhat, hogy a testem nem engedelmeskedik? 

- Előfordulhat, hogy a tested nem teljesít néhány parancsot. Hirtelen el is gyengülhetsz és összeeshetsz, ez az asztráltest megszokatlan használata miatt van. 

- Asztráltest? 

- Az istenek világában vagy. Az emberi tested nem képes itt alakot ölteni, csakis az asztrál. 

- Szóval.. gyakorlatilag szellem vagyok? - húztam fel szemöldököm hitetlenül. 

- Úgy is mondhatjuk.. mivel nincs isteni alakod, így ez a leg értelmesebb feltevés. - bólogatott. 

- Szóval át tudok menni a falon meg repülni tudok? - kezdtem el halkan nevetni. 

- Örülök, hogy ezt ilyen viccesnek találod, de ez egy nagy baromság! Vedd komolyabban! tudod mi az asztráltest? 

- Kérlek.. - legyintettem önelégülten. 

- Nos.. itt ez a tested létezik.. de ez nem azt jelenti, hogy nem vagy képes meghalni. Ha itt megölnek az asztráltested sérül és az elméd hal meg, ergo eltűnsz a világból. Nem lesz halál utáni életed. 

- Ez.. elég ijesztően hangzik.. - komolyodtam el. 

- Az is. - mosolyodott el a férfi és rágyújtott. - Szóval jobb ha vigyázol magadra, amíg itt tartózkodsz. 

- Nem aggódom, nem szándékozom sokáig maradni, felőlem most azonnal vissza is küldhettek. - álltam fel. 

- Ez nem olyan egyszerű szép hölgy. - szólalt meg egy új hang. 

- Honsu. - fordult az ajtó felé Dosojin. 

- Hallottam a hírt miszerint egy élő ember átjutott az istenek birodalmába és a saját szemeimmel akartam látni. - sétált elém. - Tudod hölgyem élő ember a halandók világából még sosem került ide. Holtak már igen és őket a halottak istenei haza tudták kísérni, de téged nincs ki hazakísérne. 

- Szóval.. nem tudtok haza küldeni? - nyeltem nagyot. 

- Egyenlőre még nem. Nem tudjuk hogy. - sóhajtott Sonja. 

- Igyekszünk minél hamarabb kideríteni, hogy tehetnénk. - tette vállamra kezét megnyugtató mosollyal Dosojin. 

- Sóhajtva ültem vissza az ágyra. Ez szívás.. 

- Hölgy létedre igazán meghökkentő a beszéded. - lépett be egy újabb isten. - Szóval igaz a pletyka. 

- Jó gyorsan elterjedt... A kis hold isten is azonnal ugrott. - bökött fejével Sonja a fiú felé akit Honsunak neveztek, mire ő ráöltötte nyelvét. Én az előbb megjelenő férfira néztem. 

- Katona vagyok gyerek korom óta. A legtöbb időmet pedig férfiak társaságában töltöttem. Nem mondanám magam nőiesnek. 

- Mi a neved? 

- Elárulom ha te is a tiéd. 

- Ré vagyok. - válaszolt azonnal, mire hatalmasat nyeltem. 

- Ré a nap isten.. - halkultam el. Hatalmas isten előtt álltam, az eddigiek hozzáképest pincsi kutyuskák. Rajta éreztem a hatalmasságot, az erőt és az istenek kissé ijesztő fellépését.. habár csak most tűnt fel igazán. Egy kicsit.. rosszul is lettem a közelében. 

- Szóval a neved? 

- .. Miya.. - válaszoltam. Nem kell tudniuk a teljes nevem, ahhoz senkinek semmi köze.. még az isteneknek sem! 

- Értem Miya. - nyújtotta kezét. - Nos, üdvözöllek nálunk. - húzott fel mikor elfogadtam kezét. - Úgy tűnik egy darabig a vendégünk leszel. 

 Őt nézve bólintottam. Bár nem sokat fogtam fel úgy teljesen a történtekből, sok dolgot meg kellet emésztenem, egy dologra tisztán emlékezni fogok életem végéig. Méghozzá arra.. hogy Ré keze.. milyen égetően forró volt. ...

 Dosojin gondjaira bíztak engem. Ő körbe vezetett, majd intézett nekem szobát. Közben elmondott pár dolgot amit tudnom kell. Utána elkísért a szobámba és hagyott pihenni. Jól is esett. Nagyon kifáradtam.. hihetetlen egy nap volt, bár reménykedem benne ha most lefekszem, legközelebb mikor felébredek otthon leszek és rájövök, hogy ez az egész csak egy buta álom volt. Az lenne a legjobb.. 

....

Pitch-Dark World 2. fejezet

 Kicsit késve, de itt a folytatás. Bocsánat, hogy csak ennyi idő után!! De nem felejtettem el, itt van! :)

 Bill.. ő egy igazi veterán harcos volt. Az igazi neve William Foster. Régen katona volt, most pedig a felkelők vezére. Ő hitt abban, hogy minden emberben meg van az erő, az erő az élni akaráshoz és így is tanította őket harcolni. Nekem már volt némi alap tudásom amivel dolgozhattunk. Egy csiszolatlan gyémánt.. ő így fogalmazott.. 
 Sokat tanultam tőle és a többi felkelőtől is. Megtanítottak túlélni ebben a sötét és üres világban és harcolni azért, hogy a magamat és másokat is megvédhessek. A felkelők nem azért voltak, hogy lekényszerítsék Colint a trónjáról.. legalábbis még nem. Bill azt mondta, hogy annak még nem jött el az ideje. Most azon dolgoznak, hogy egy nap megtehessék ezt és rendbe rakják a világot, ehhez viszont több emberre van szükség, így most három fontos feladatunk van: Megvédeni az ártatlanokat, embereket állítani magunk mellé és a legfontosabb, túlélni!
 Lassan egy hónap telt el, hogy velük voltam. Kezdtem megbízni Billben és a társaimban. Ma volt az első nap, hogy terepre vittek, így kicsit ideges voltam. Összekészültem, átöltöztem, magamhoz vettem a golyó álló mellényem és a fegyvereimet, majd kiindultam a szobámból, de útközben belenéztem a tükörbe. Meglőtt szemem egy szemtakaró tapasszal volt leragasztva és be volt kötve. Nem akartam, hogy bárki is lássa.. főképp én nem akartam látni..
- Jun. - kopogott be valaki majd benyitott. - Ben volt az, aki ott volt velem, mikor magamhoz tértem. Egyik jó barátom lett itt. - Indulhatunk?
- Igen, megyek már. - mentem utána.
 Az alagsorba mentünk ahol már Ted várt ránk.
- Késtetek! - morgott.
- Nyugi Teddy maci, itt vagyunk vagy nem? - nevettem megbökve mire mosolyogva csapott felém, de nevetve védtem ki.
- Hét ti ketten, indulás! - morgott Ben beülve a volán mögé a kocsiba, mire mi is beültünk. A fekete JIP-et vittük ma el, mivel embereket toborozni megyünk.
- Van két srác, akit már elég régóta figyelünk és tudjuk, hogy nem igazán tetszik nekik a rendszer. - magyarázta Ben.
- Lázadni fognak, így muszály még az előtt beszélnünk velük mielőtt megöletnék magukat. - sóhajtott Ted.
- Biztos, hogy megbízhatóak? - támaszkodtam a két első ülés közé.
- Sose biztos..
 Visszaültem és néztem ahogy egyre messzebb kerülünk a főhaditól. Egy régi nem használt munkás szálló volt messze, kint a város szélén, gondosan eldugva a romok között. A város ezen részét teljesen elpusztították Colin emberei.. azt mondta Colin.. úgy fogalmazott mikor megtámadta a várost: ,,Nem voltak tiszták!" Még mindig nem tudom mit jelent..
 Annyira elgondolkodtam, hogy csak akkor kaptam észbe mikor beértünk a városba. Felhúztam a kapucnim, hisz engem Colin jól ismer és sebesült szemembe fésültem hajam mégjobban. Annyira lapítottam amennyire csak lehet. Kicsit ideges voltam.. és bevallom kicsit féltem is.
- Nyugi. - nézett hátra Ted combomra rakva kezét. - Nem lesz semmi baj.
 Erre elmosolyodtam és bólintottam. Nem tudják milyen kapcsolatban álltunk Colinnal.. csak azt, hogy ismerjük egymást. Igazából mindent elmondtam nekik azon az apró részleten kívül, hogy hát.. együtt voltunk.
- Megjöttünk. - lassított Ben és bekanyarodott egy sikátorba, hogy ott parkoljon le, így a kocsi sem okoz senkinek feltűnést. Kiszálltunk alaposan körbenézve előtte. Ted és én két felé figyeltünk, míg Ben bekopogott.
- Jó napot! Mi Ronaldot keressük. Itthon van?
- Igen, jöjjenek beljebb. - válaszolt a nő aki valószínűleg Ronald édesanyja lehetett. - A fiam itt él velem mióta porig rombolták a házát. Kérem legyenek vele elnézőek.. nagyon zárkózott mióta az egyik jóbarátját megölték. - Óvatosak leszünk. - bólintott Ben. Igazából az egész küldetés alatt Ben beszélt, de ez nem is volt baj. Mind a két fiú beleegyezett, hogy velünk jön és beáll forradalmárnak, így visszaindultunk a főhadira. Csakhogy..
- Bukj le! - nyomtam le a két mellettem ülő srác fejét a kocsiban mikor mellénk dobtak egy gránátot és felrobbant. A kocsi szabályosan odébb repült és fejre fordult. Köhögve próbáltam magamhoz térni.
- Mindenki jól van? - kérdezte Ted.. azt hiszem ő kérdezte. A két srácot néztem, mindkettő jól volt. Ben és Ted sem sérültek meg súlyosan.
- Glenn, húzódj lejjebb! - szóltam a jobb oldalamon ülő fiúnak, mire tette, amit mondok én pedig elkezdtem rugdosni a kocsi ajtaját, mivel beragadt. Csakhogy mire kinyílt elkezdtek lőni. Átmásztam Glennen és elővéve pisztolyom körbe néztem. Mikor megláttam az egyik fickót aki lő én is tüzeltem. Ben és Ted már a kocsin kívül voltak és ők is lőttek. Nekem viszont tökéletes óvóhelyem volt a kocsi, mégha Glenn ölébe is kellet hasalnom, innen leszedtem három embert is. - Cseréljünk helyet. - paskoltam meg a srác mellkasát mire beljebb mászott, amíg megtartottam magam és átmásztam rajta, majd ki a kocsiból. - Húzódjatok össze és maradjatok itt! - szóltam a srácokra mire bólintottak. Féltem, de ezt meg is értem. Én is féltem.. csakhogy nem volt időm erre gondolni. Hiába nem először volt fegyver a kezembe, még sosem kellet vele ölnöm. Most viszont megöltem 3 embert.. de nem hagyhattam, hogy bántsák a társaim, vagy épp megöljenek engem! A kocsinak vetve hátam néztem ki oldalra és nyitottam tüzet, mire gépfegyverrel lőttek felém, de én visszahúzódtam. Kiútért kutatva néztem körbe és megpillantottam egy közeli kocsit. Fejemben útvonalat terveztem, majd elindultam. Futás!
- Jun, mit művelsz?? - kiáltott utánam Ted és leszedett egy fickót, aki engem vett célba. Mikor felém lőttek bevetődtem egy telefon fülke mögé. Fölöttem robbant az üveg így tovább futottam és elértem egy kocsi mögé. Ben és Ted elterelték a lövészek figyelmét, így én betörtem a kocsiba és megbabráltam, mire be tudtam indítani. Ezt még Colintól tanultam fiatalon. A gázra lépve gázoltam el két egymás mellet álló lövészt mikor nem figyeltek majd befaroltam a felborult JIP azon oldalára ahol a srácok bújtak.
- Gyertek! - néztem ki az ablakon és kinyitottam a hátsó ajtót hátranyúlva, mire ők bemásztak. - Ben, Ted! Tűnjünk el innen!
 A srácok is beszálltak én pedig padlógázzal indultam.
- Ez elképesztő volt! Elképesztő vagy Jun! - fogta fejét Glenn, de én még sokkos állapotban voltam Ronaldal együtt.
- Ben, átveszed? - álltam meg, mire helyet cseréltem a mellettem ülő sráccal.
- Meggondolatlan voltál.. de megmenettél mindenkit. - tette vállamra kezét Ted.
- Ugye most csak szórakozol?? Pont olyan volt mint Bill! - nevetett Ben mellettem vezetve.
- Ja.. és vajon Billnek miért hiányzik a fél szeme?
 Ez szöget ütött a fejembe.. azt mindenki tudja én hogy vesztettem el a szemem, de Billnek még senki se látta a rossz szemét és senki sem tudja mi történt vele.. van aki azt mondja, hogy csak azért hordja, hogy megfélemlítse az ellenséget és hogy ezt Bill maga mondta.. de akkor miért nem veszi le soha? Úgy döntöttem megkérdezem őt, mi az igazság.
 Mikor visszaértünk a főhadira a többiek eldicsekedtek arról milyen ügyes voltam az első küldetésemen, de én még mindig kicsit sokkos voltam. Mikor megbizonyosodtam arról, hogy a két újjoncunk jó kezekbe került elmentem zuhanyozni. De a zuhany alatt csak álltam és két remegő kezemet néztem. Bepánikoltam és olyan volt.. olyannak láttam mintha vér tapadt volna a kezeimhez. Összeszorítottam szemem.. mikor legközelebb kinyitottam eltűnt a hallucináció.
- Mégis mit kéne tennem? - ültem Bill előt később. Elmondtam mit láttam. Aludni se tudtam ezért fordultam hozzá. - Ahányszor lehunyom a szemem.. halott embereket látok.
- Ne tegyél semmit. - dőlt hátra komolyan nézve rám. - Természetes, hogy most le vagy sokkolva és megijedtél. Hisz embereket öltél meg.
- Kérlek ne emlékeztess!
- Pedig össze kell szedned magad. - állt fel és töltött whisky mindkettőnknek. - Még rengeteg embert fogsz megölni Jun. - nyújtotta felém a poharat mire felnéztem rá, majd sóhajtva elvettem és koccintva vele belekortyoltam.
- Mond Bill.. mi történt a szemeddel?
- Magad miatt kérded?
- Nem. Csak érdekel. Már elfogadtam, hogy elvesztettem az egyik szemem.
 Erre elmosolyodott.
- Azt el lehet fogadni? - nevetett. - Ki tudja.. mi is történhetett vele? Már nem is emlékszem! Megpróbálod kitalálni?
- Kösz, de kihagyom. - álltam fel. - Inkább megyek aludni. Jó éjt nagyfőnök. - intettem.
- Kiállhatatlan kölyök. - nevetett.
 De nem tudtam elaludni.. gondolkodtam.. mindene, ami csak az eszembe jutott.. Colin, a főhadi, forradalmárok, Bill szeme, a ma történtek.. és hogy vajon képes leszek e túlélni? Győzhetünk e valaha is?
- Fenébe! - ültem fel összekócolva hajam és arcom elé húzva. Nem bírtam aludni.. sehogyse! Így felkeltem és felöltöztem. Farmer, tornacipő, kapucnis pulcsi, mind sötét színben. Beültem egy kocsiba és a városba mentem. Ott leültem egy padra. A kapucnit a fejemre húzva nyújtottam ki lábam és néztem az eget elnyúlva a padon. Ekkor egy öltönyös fickó ült mellém cigizve.
- Jó sok csillag van ma az égen, nem igaz? - mosolyodott el.
- Igen.. elképesztő.. rég nem bámultam már a csillagokat.. utoljára a barátommal néztem őket.
- Vagy úgy.. de ő már nincs veled, nemigaz?
- Nincs velem.. de ennek így kellet lennie.
- Csakugyan? ... Azt hittem meghaltál. - fújta ki a füstöt.
- Az túl egyszerű lett volna, nem igaz? - nevettem fel. - Adsz egy szálat? - fordultam felé, mire megkínált és meggyújtotta cigimet. Mélyen beleszívtam és fújtam az ég felé a füstöt. - Örültél volna ha meghalok, nem igaz?
- Tényleg azt hiszed? - nevetett keserűen. - Sokkal egyszerűbb lenne minden, az biztos. .. Nem akartam elhinni mikor azt mondták az embereim, hogy ma délután láttak téged, ahogy megölted 5 emberem.
- Ők kezdték. - vontam vállat.
- Őszintén megmondom Jun, sosem hittem volna, hogy ilyesmire képes leszel. Büszke vagyok rád!
- Őszintén megmondom Colin, hogy rohadtul nem érdekel mit gondolsz! - néztem rá dühösen, mire mosolya lehervadt arcáról.
- Ezért hagytál el? hogy embereket ölj? Az embereimet?
- Forradalmár vagyok! - sziszegtem.
- Igen az vagy. - nyúlt fegyveréért, de velem egyszerre húzta azt elő. Egymásra fogtuk pisztolyainkat. - Ezért kell meghalnod!
 Ekkor gyorsan mozdulva rúgtam hasba és elvetődtem, de ő rám ugrott és kiverve pisztolyom a kezemből rám fogta az övét. Fölöttem térdelve célzott fejemre, de én csak őt néztem. Elsöpörte hajam sebes szemem elől és lerántotta a tapaszt. Egy pillanatra csak nézett, de aztán elmosolyodott.. majd mosolya döbbenetre váltott.. ahogy látta könnyeim legördülnek, de csak jó szemem sír.
- Egyik szemed sír.. a másik nevet. Ez valahogy tökéletesen illik rád. - állt fel és tette el pisztolyát. - Nem foglak megölni. Nem ma este, nem itt és nem így. Előtte.. azt akarom, hogy szenvedj, hogy neked is fájjon! Ezért életben hagylak és hatalmas fájdalmakat fogok neked okozni.. hogy érezd én mit éreztem, mikor elárultál. - sétált el. Én pedig csak ott feküdtem bámulva az eget és a csillagokat.
- Tényleg.. olyan sok csillag van ma az égen.. olyan gyönyörűek.. - hunytam le szemem halkan sírva.

Pitch-Dark World 1. fejezet

 Nos íme itt is az első sztori az oldalon :) Sziasztok Anne-chan vagyok és ez egy saját történetem (nem fanfiction, a karakterek kitaláltak) részlete. Egy apokaliptikus világ és két szerelmes ellenség. Kis érdekesség: a főszereplő srác karakterét a barátomról mintáztam ;) Remélem tetszeni fog, jó olvasását!

- Emlékszel arra amikor először találkoztunk?
- Én mindenre emlékszem.
- De emlékszel milyen érzés volt?
- .. Emlékszem, hogy mennyire lenyűgöztél. Abban a pillanatban tudtam, hogy csak te felelsz meg. Csak te kellettél. Halálosan beléd szerettem.
- Olyan őszinte vagy. – kuncogtam.
- Te emlékszel még? Jun.
- Emlékszem.. emlékszem arra a szempárra.. amivel akkor néztél rám.. és hogy megdobogtatta a szívem az a tengerkék tekintet.
- .. Hol rontottuk el? – fordult felém az ágyban és tekintete engem pásztázott.
- Nem mi, Colin. Te. – böktem rá, mire egyre csak bámult.
- Szóval az örökké valóságig üldözni fogjuk egymást?
- Addig egész biztos, míg az egyikünk meg nem hal. – emeltem fejéhez fegyverem, de ő ugyan így tett, mire elmosolyodtam.
- Várom a napot mikor meghalsz és senki nem lesz, aki az utamba állna. – nyomta fejemnek pisztolyát.
- Várom a napot mikor meghalok és tudom semmit sem bántam meg, mert megállítottam egy őrültet, aki elbaszta a Világot. – mosolyogtam a ravaszra feszítve ujjam. De a fegyverek.. ismételten nem sültek el…
 A nevem Hiratatsuka Jun és egyik nagy hibám volt gondolni egyet és elhúzni Japánból a vérbe, ide Amerikába. A világunk a fegyverek időszakát éli aminek részese akartam lenni, mégis egy orvos tan hallgató vagyok a Kolibriben. Hogy mi is az a Kolibri? KEEM mint Kolibri Emberi Előforrások Minisztériuma. Hogy miért pont ezt a nevet kapta? Mivel az egyetem egyik fele az élet mentésről, míg a másik annak megszüntetéséről szólt és ez volt a leg ideálisabb köztes név. Igen, igen, ebben az őrült világban nemhogy legális a fegyver hordozás, de ajánlott is. A 21 év felettiek bátran hordhatják is magukkal. És ez az ami a KEEM egyetem másik oldalán folyt.. a fegyver használat, fegyverkereskedelem és készítés kitanulása. Ennek a helynek köszönhettem, hogy megismerkedtem Colin Darkwooddal. Osztályelső volt fegyver használat és mechanika technika szakon, míg én osztály első voltam a túloldalt, emberi életmentésből. Ez a hatalmas ellentét és az iskola két felének egymás iránti utálata érte el, hogy mi ketten találkozzunk. Elvégre el se tudtuk volna kerülni egymást az egyetemen, de mikor én megmentettem egy embert, akit Colin „véletlenül” majdnem megölt elkerülhetetlen volt az hogy beszéljünk is egymással, ugyanis elmentem kiosztani a felelőtlensége miatt, de a végeredmény nem az lett amire számítottam..
 Az üres terem csendjében csak a szívem félő zakatolása hallatszott és a hang a fejembe: „Fuss! Menekülj!”. Csakhogy én nem mozdultam Colin hiába szegezett félszeg mosollyal fegyvert fejemnek.
- Nem is félsz? – billentett oldalra fejét szélesebb mosollyal. - Azt hittem, ti orvostanhallgatók fegyver ellenesek vagytok.
- A csoporttársaim talán igen, de én nem. Engem lenyűgöznek a fegyverek. – vontam vállat, bár a verejték végig futott arcomon.
- Tényleg?
- Úgy vélem a világnak szüksége van fegyverekre. Az emberek háborúban állnak. Miért baj ha mindenki próbálja védeni magát akár így?
- Azt hittem béke párti vagy.
- Ne ringassunk hiú reményeket. Az emberek nem fogják jobban szeretni egymást, csak mert én szeretem a békét. - Ez is igaz. – kuncogott leengedve a fegyverét és közelebb lépve kezét nyújtottam. – Colin vagyok.
- .. Jun. – ráztam meg kezét mosolyogva.
 Ezek után én és Colin jobban is megismertük egymást és szépen lassan egymásba habarodtunk. Ráébredtem arra, hogy neki nagyratörő álmai vannak, ami tetszett. Segíteni akartam neki minden erőmmel.
- Világ uralom? – nevettem átölelve mellkasát, ahogy hozzábújtam az ágyban. – csak egy éjjeli lámpa adott halvány fényt és a cigaretta parázsló vége a hamutálban és a kezemben.
- Bizony. Én leszek, aki megváltja majd eme nyomorult világot!
- Úgy beszélsz, mint a messiás!
- Fogd be! – vette ki kezemből a cigit és maga alá gyűrt mire kacagva toltam el mellkasánál ahogy csóközönnel zúdított el. – De tudod.. én támogatlak. Legyél te a világ ura.. – ültem hasára felül kerekedve. - .. és én leszek majd a királynőd a trónon. Te elhalmozol minden jóval, cserébe én gyönyörű trófea leszek az oldaladon, akit mindenki megirigyel.
- Megegyeztünk. – markolt comomba felülve és megcsókolt.
 Persze ekkor még nem gondoltuk komolyan a dolgot. De ahogy teltek az évek Colin egyre feljebb és feljebb lépdelt a ranglétrán mocskos dolgok bevetésével. Nem is értem hogy nem tűnt fel hamarabb milyen őrült is valójában..
- Nézd Cica! – ugrott fel egyik délután mikor hazaértem hozzá és egy fegyvert nyomott az orrom alá csillogó szemekkel. Ez a kis szépség 3 méter távolságból is képes lerobbantani egy ember fejét ha pontosan célzol. Leteszteltem, azt a csövest az utcán úgyse fogja senki se hiányolni! – nevetett büszkén. Ekkor már fel kellet volna tűnnie. De szerelmes voltam és bolond.
- Ez csodálatos kincsem! Elmondod vacsi közben, hogy csinálod? <3  - öleltem át és adtam egy üdvözlő csókot neki. Ennél csak rosszabb lett a helyzet később.. - Ott hagytad az egyetemet? – akadtam ki.
- Csak idő pocsékolás volt. – vont vállat egy fegyvert szerelve.
- Colin!
- Ne avatkozz bele! Magam is tudom mi a jó nekem.
 És egyre csak rosszabbodott..
- Colin hagyd abba! Meg fogod ölni!! – üvöltöttem rá, de ő továbbra is áramot vezetett a fiú testébe.
- Ki kell derítenem, hogyan iktathatnám ki az összes érzékszervet anélkül, hogy meghalna. Talán ha ezt csinálom..
- Elég! Fejezd be!! Colin! Meg fog halni!!
- Majd te meggyógyítod!
- N-Nem tudom.. így nem! Colin! Co-
 Ekkor a srác hangosabban kiabált, majd Colin leállt.
- Fenébe..
- ….. Megölted.. – dadogtam lefagyva.
- Jun-
- A legjobb barátod volt vagy nem? Miért csináltad ezt?? – kiáltottam sírva.
- Nem volt rá szükségem. – rántotta ki halott barátja nyakából a drótokat.
- Miről..
- Senkire nincs szükségem.. csak rád. – fordult felém édes mosollyal bár arcára vér tapadt.
.. De még mindig nem itt telt be a pohár. Az akkor telt be… akkor este…..
- Gratulálok Colin.. Elérted a célod. – néztem rá fel a mélyből ahogy bámultam ki a hatalmas luxus apartman 3. emeletén az ablakán. – Te vagy a világ ura!
- Pontosan! – nevetett széttárva karjait. – Hát nem remek? Az álmunk teljesült!
- Álmunk? Hmp! Ez minden csak nem álom. Maximum rémálom. Az emberek lopnak, csalnak, hazudnak és cserébe az őrséged tagjai megöl mindenkit. Félelem uralkodik a világon és hátba támadják egymást! .. Elbasztad Colin.
- Azt mondod? – kuncogott.
- Csalódtam benned Colin. – néztem rá szomorúan. – Azt hittem igazi vezér leszel. De te csak egy zsarnok lettél. Ebben az uralkodásban pedig én nem akarok részt venni.
- Szóval nem akarsz? – nevetett.
 Hátráltam egy lépést.
- Nem, nem akarok. Elcseszted Colin.. Ég veled. – mentem el mellette.
- Megállj! Jun! – üvöltött és felém suhintott, mire késével végigvágott jobb szememen. Felsikítottam és szememre szorítva kezem nekivetődtem a falnak ő pedig torkomat elkapva neki nyomott és felém tartotta kését. Könnytől és vértől ázott arccal néztem fel rá, mire keze szorítása kicsit enyhült és én kihasználva a helyzetet hasba rúgtam elég erővel ahhoz, hogy hátra essen én pedig elfutottam mellette. – Jun! Juun!!! – állt fel és felém vetődött, de én kiugrottam az ablakon. – Juun!!!!
 Ez volt az utolsó dolog amit hallottam.. azt hiszem akkor és ott meghalok.. még mindig azt hiszem.. akkor egy részem ott meghalt. … Hogy így ért volna véget? Nem. Ekkor kezdődött minden.
...
  Hihetetlen fájdalom a fejembe és zsibbasztó érzés.. fáradt vagyok.. annyira, hogy akármennyire is akarom nem bírom kinyitni a szemem.. de a körülöttem lévő hangok rákényszerítenek.
- Hé, magához tért!
- Jól vagy? – hajolt fölém egy férfi. Nyöszörögve próbáltam felfogni a helyzetet.
- Nincs valami jó bőrben.
- Kizuhant a másodikról, mit vártál?
- Mondjuk szerencséje volt.. egyrészt, hogy kocsira zuhant, másrészt, hogy a mi kocsinkra.
- H.. Hol.. – nyögtem nehézkesen.
- Biztonságban. – hajolt fölém egy idősebb férfi. Először kicsit megijedtem, ahogy a szemfedős férfi a veterán kinézetével és a vágásokkal az arcán fölém hajolt, de valahogy nem féltem tőle.
- Ki vagy te? – kérdeztem ahogy a fejem kezdett kitisztulni.
- Ez a csaj tényleg nem ismer téged öreg! Ez elképesztő!
- Pedig az egész országban körözik.
- A nevem Bill, a tiéd? Emlékszel a nevedre?
- Persze.. a nevem Jun. – fogadtam el felém nyújtott kezét.
 Mint az hamar kiderül nem máshová kerültem, mint a forradalmárokhoz. Hallottam már róluk, de sose gondoltam, hogy vannak olyan idióták akik Colin ellen szegülnének. Engem viszont megmentettek és vak bizalommal hoztak a főhadiszállásukra.. ami túl furcsa volt.
- Miért kockáztattok ennyit velem? – ültem később Billel szembe, akit a forradalmárok vezérének neveztek, bár ő sosem hívatta annak magát.- Adam látta mi történt. Azt állítja nem kizuhantál.. hanem kiugrottál abból az ablakból. Darkwood irodájából. Én hiszek Adamnak, de most megkérdem: Mi történt ott valójában?
Szó nélkül ültem vele szemben.
- Én..
- Nem kell válaszolnod, de tudnod kell, hogy bennem megbízhatsz. Ha nem tehetnéd, nem engedtelek volna be ide. – nézett komolyan. Felnéztem kék szemébe.
- Coli.. Darkwood ellen szegültem. A szemébe mondtam, hogy mindent elcseszet.. mire meg akart ölni.. nem volt más választásom, mintsem menekülni. Bár azt hittem belehalok az esésbe..
- De nem így lett. Bár nem úsztad meg olcsón. – takarta el jobb szemem.. igen,  a vágástól a szememen megvakultam a jobb szememre.. most jobb szemem üveges kék színű.. elég ilyesztő.. - De ez a legkevesebb, elvégre élek.
- Tetszik ez a hozzá állás. – mosolygott felállva foteljéből. – Az életet becsülni kell, akármilyen szar is. – töltött ki whiskey-t kicsit odébb. – Mi azért harcolunk, hogy ezt a szar életet.. ha csak egy kicsit is de jobbá tegyük. – nyújtott felém egy poharat.
- Mit gondolsz, te kész vagy kockára tenni az életed a szabadságért?
 Komolyan néztem fel rá majd elmosolyodtam.
- Szabadság nélkül nincs is élet. – koccintottam poharam az övéhez, mire mosolyogva kortyolt italába ahogy én is az enyémbe.
 Így történt, hogy csatlakoztam a felkelők csapatához. Bill jó tanár volt, miindenre megtanított amire szükségem volt a túléléshez ebben a borzalmas világban és igazi felkelőt faragott belőlem.